Adrival és párjával egy különleges esküvői kreatív fotózást terveztünk
Néha helyszínt választani nagyon nehéz, hiszen minden egyes alkalommal valami nagyon különlegeset szeretnénk mindannyian. A párok, illetve én, mint fotós is.
Arra az ötletre esett végül a választás, hogy egy csodálatos festői környezetet keresünk, ahol – így október végén – minden őszies színekben pompázik.
A tökéletes helyszínt végül Budapesttől 200km-re, Miskolc mellett Lilafüreden találtuk meg.
Nagyon mókás volt, mert kitaláltam, hogy mi lenne hogyha csinálnánk csónakban készült fotókat. A kivitelezése nem volt egyszerű, de szerencsére az ad-hoc ötletet hamar tettek követték és még időben sikerült csónakot foglalni, hiszen a Hámori-tó nagyon népszerű minden évszakban a romantikázók körében.
Nagyon izgalmas kihívás volt, hiszen egy labilis, imbolygó csónakban felállni, fotózni és közbe evezni, forgolódni jobbra-balra anélkül belepottyannánk a vízbe nem épp hétköznapi, de mindent a párokért!
Egy életre szóló élményt szereztünk mindnyájan, de nagyon megérte, hiszen rendhagyó fotózás végeredménye csodaszép esküvő fotók lettek.
Folytatásképpen a környező erdős részre mentünk fotózni, ami egyszerűen elképesztően mesés volt. Lélegzetelállítóan gyönyörű sárga és barna volt minden, tökéletes őszi tájban dolgozhattunk. Sikerült elkapni a naplementét, csodás időnk volt, úgyhogy nagyon különleges képek készültek.
Bátram kimerem jelenteni, hogy Magyarország tele van csodálatos szebbnél-szebb helyekkel, elég csak egy kis kutatómunkát belevinni a projektbe, majd felvenni a bakancsot, és ha lehet, akkor menni túrázni. Ötletelni és fotózni-fotózni, ameddig a memóriakártya és akksik csak bírják.
[ngg src=”galleries” ids=”14″ display=”basic_thumbnail”]Esküvői fotóst keresel? Vedd fel velem a kapcsolatot!
[contact-form-7 id=”6″ title=”Contact form 1″]